Nick Thorpe újságíró, Magyarország szakértő tudósit erről az eseményről magyarul “A Duna – Utazás a Fekete-tengertől a Fekete-erdőig című könyvében (Scolar Kiadó, 2015).

 

„Visegráddal szemben, a Duna bal partján fekszik Nagymaros, ahol kis híján megépítették a bős-nagymarosi vízlépcső végső szakaszát. Az avantgárd dzsesszzongorista, Szabados György, annak idején a folyó partjára hozatta a hangversenyzongoráját, hogy zongorajátékával tiltakozzon a gát megépülése ellen. A biológus Varga János vezette Duna Kör is az erőmű megépítése ellen alakult. Amikor az 1980-as évek közepén Magyarországra érkeztem, első tudósításaimat a Duna Körrel kapcsolatban írtam. Akkoriban már a jelvényük viseléséért  – fehér alapon hullázó kék csík, középen megtörve – is letartóztathatta vagy elverhette a rendőrség az embert. 1986-ban osztrák parlamenti képviselők érkeztek, hogy segítsék a kampányt, a Batthyány téri metró bejáratánál azonban feltartóztatták őket (őrizetbe vették).”